Hölgyeim és uraim! A nevem Joyo és boltkóros vagyok!

A mai napon ráébredtem valamire. Beteg vagyok. Nem, nem kell megijedni, ez csak a modern társadalom egyik "mellék betegsége", amit folyamatosan programoznak belénk... mégpedig a vásárlás. Hölgyeim és uraim, a nevem Joyo és boltkóros vagyok! Aki látta az "Egy boltkóros naplója" című filmet, vagy olvasta a könyvet, az nagyon is jól tudja, hogy miről beszélek. Ez amolyan függőség, mert az ember úgy érzi, hogy ha szar passzban van, hogy csak és kizárólag az teszi boldoggá, az vidíthatja fel, ha vesz magának valamit. Teljesen mindegy, hogy mit... lehet az cipő, ruha, könyv, vagy egy egyszerű olcsó kis kiegészítő, lényeg, hogy költsön. És ennek a betegségnek az egyik ismertető jegye, hogy a pillanatnyi boldogság után, akár már a következő napon szinte meg is feledkezel róla, hogy amit vettél mekkora örömöt okozott, s azon rágódsz, hogy miért dobtál ki pénzt az tizedik fülbevalóra...
  Nos... valami ilyesmi kerülget engem is. Vagy már ideje benne vagyok. Nem nagyon akarom mással megbeszélni a családban, mert ismerem őket. Azonnal elemezni kezdenének, hogy vajon milyen lelki háttere van. Biztosan valamit pótolni akarom vele, vagy valamit gyógyítok ezzel a pótcselekvéssel.... és innen már fokozatosan összekombinálnának mindent. De mégis, valahol ki kell adnom magamból. Azt hiszem két dolog váltja ki belőlem a vásárlási kényszert. Az egyik, ha már a lelki okokat említettük, ha elszomorodom valami miatt, kisebbnek, értéktelenebbnek érzem magam másoknál (ez hála az égnek mára már elég ritkán jön elő!), vagy, ha éppen unatkozom. De veszettül! Igen, elég szánalmasan hangzik, de azt hiszem ebben a rohadt fogyasztói társadalomban valahogy így szocializálódtunk. - Unatkozunk? Menjünk shoppingolni lányok! - hogy trendi szavakkal éljek! Igen, belénk kódolták, hogy ha nincs jobb programod a barátaiddal vagy a pároddal, akkor irány valamelyik bevásárlóközpont és költsd a pénzed. Ma is megpróbált maga alá temetni ez az érzés. De erős voltam és én kerültem ki győztesként a csatából. 

  Tudom, hogy így is annyi ruhám van, hogy konkrétan kifolyik a szekrényből... oké, azért a legutóbbi szanálás óta már rendesen be tudom csukni, ha nem, az azért van, mert hülyén hajtogattam össze őket! Ugyan akkor eldöntöttem, hogy a következő szanálásnál, ami Márciusban várható, kiválogatok mindent, amit már nagyon rég óta nem hordok, de jó állapotban van, s kiviszem a helyi bolhapiacra. Legalább egy kis mellékest keresnék vele. Lenne hely rendesen a szekrényben és plusz pénz a tárcámban. Oké, ebből egyenesen következik, hogy a régiek helyét előbb vagy utóbb új darabok vennék át, de azt hiszem ez az élet rendje. Amit nem hordok, az távozik, amivel összerezgek, azt megveszem. 
  Van azonban egy harmadik oka is ennek a boltkórosságnak. Mégpedig az, ami miatt indítottam ezt a blogot, sőt a régi blogomban és rengetegszer kitértem rá. A bejegyzések hatvan százaléka arról szólt, hogy képtelen vagyok "normálisa", "egészségesen" megélni a nőiességem, s az önbizalmam is mikroszkopikus. Hála az égnek ez lassanként már a múlté. Most azon dolgozom, hogy ne essek át a paci túlsó felére! Remélem sikerülni fog. Mivel legalább egy évtizedig nem mertem igazán nőies, majdhogynem szexi ruhákat felvenni, kerültem a magassarkú cipőket a testmagasságom miatt, és féltem kitűnni a tömegből az önbizalomhiány miatt, talán most akarok pótolni. De akár arról is meggyőzhetném magam, hogy hosszú még az élet, bőven vásárolgathatok magamnak nőies ruhákat évek alatt, szépen felosztva évszakokra, úgy, ahogy minden normális ember csinálja, nem pedig első felindulásomban, hogy végre jó az alakom, mindent megvenni ami a kezembe kerül és jól áll! Ejnye Joyo! Még ilyet! Igenis nő vagyok, mégpedig nagybetűs NŐ, aki megérdemli végre a szép ruhákat, az elismerést és a magabiztosságot, de valóban nem 2013 első két hónapjában kell utolérnem magam! Itt van az egész élet. Erről a Párom is győzköd. És igen, okkal. Lehet, hogy már a hétvégén rendet teszek abban a gardróbban, hogy lássam mi a tényállás. Lassanként a nagyon meleg ruhák ismét hátra kerülhetnek. Oké, nincs is túl sok belőle. Annyit nem kell pakolni. Inkább a nyári felsőkből van számtalan... úgy is jön a jó idő, többen vásárolni fognak belőle. Legalábbis ez az elgondolás :-) Majd meglátjuk mi lészen a valóság.
  Mellesleg valahol ott indul be mindig a vezérhangya az agyamban, ha fényképeket nézegetek és motivációt gyűjtök magamnak innen is és onnan is. No nem kell a régi lemezre gondolni. Kétségbeesetten nem méregetem össze magam senkivel. A motivációt inkább az adja, hogy tudom, hogy jó az alakom, csinos vagyok és igenis megéri folytatni az edzés, ha arra gondolok, hogy milyen arcot fognak vágni az engem méregető-fitymáló lányok, ha meglátnak majd a jó idő beköszöntével. Mindig is szerettem a megjelenésemmel meglepetést és döbbenetet okozni, hiszen valahogy sosem nézték ki belőle. Erre valahol tizenhat évesen kaptam rá, amikor az iskolabálon az igazgatónő nem ismert meg, csak nagy sokára, s közölte velem, hogy többet kellene sminkelnem és nőiesen öltözni. Azután a látvány után, amit a többiek arcán láttam, nem voltam hajlandó ezt az aduászt kiengedni a kezemből. Minden egyes ünnepség, bál, összejövetel vagy diszkó alkalmával megdöbbentettem a társaimat. És ez valahol elégedettséget okozott. Erre mostanság is képes vagyok. Pláne akkor érzem, ha egy olyan ember képtelen, vagy nem is akar megszólalni a társaságomban, aki amúgy imád beszélni :-) 

 A környezetemtől is kapom a pozitív visszajelzéseket, hogy megéri minden este egy-másfél órát tornázni. Azt mondják dögös vagyok, jó az alakom és szinte sugárzok a boldogságtól. Az utóbbi az állandó stresszlevezetés miatt van :-) Hol a zsákot püfölöm, máskor pedig szexelek :-) Csodákra képes ami az ember hangulatát illeti....
  Erről jut eszembe. Tegnap érdekes "kalandom" volt a kedvenc ruhaüzletembe, ahol néhány elképesztően jó nadrágot már vettem. Az üzlet tulaja, aki ismeri a páromat diák koruk óta és nem mellesleg egész jól néz ki, elég látványosan a figyelmében részesített. Oké, persze lehet az üzletpolitika része, de azért ahogy mögöttem álla figyelt a tükörben... azért mégiscsak férfiból van. Jólesett. Szerintem bármelyik nőnek jólesett volna, ha egy jóképű férfi az alakját dicséri.Tegye fel a kezét, aki azt mondja, hogy neki nem.... na ugye, hogy nincs!  ^^  A nap csúcspontja az volt, amikor éppen a széles gumiöv jótékony hatásairól tartott nekem kiselőadást... mégpedig, hogy a félcsípő nadrágoknál a legtöbb nőnek kibuggyan egy kis nemkívánatos hájacska csípőtájon - közben pedig megfogta a csípőm és végighúzta ujjait az említett területen. Na... bennem valami kellemesen megrándult. No nem kell rosszra gondolni, csak jó volt tudni, hogy fizikálisan is kezdek gyógyulni :-) Bár ezen a csúcsponton még tudott dobni egy ippont! Mégpedig amikor a kis hájat említve megfogta a csípőm és kikerekedtek a szemei... - Ami nálad nem áll fenn! - és szabályosan meg volt döbbenve, hogy nincs úszógumim! Ez aztán nagyon jólesett az önbizalmamnak! :-D Majd hozzáfűzte: - Az edzések hatásosak - és már mosolygott.  
Persze, lassan már egy hónapja edzek, persze kisebb kihagyásokkal, mint például a két héttel ezelőtti torokgyulladás, vagy a havim első két napja, amikor egy nőben alapjáraton alig van erő. DE IGEN AZ EDZÉS MEGTESZI A HATÁSÁT!!!! És ha így folytatom, Májusra nem jövök zavarba, ha fürdőruhába bújok, mert se babahájam, se narancsbőröm nem lesz sehol!!!! Jeeeee!!!! Csak így tovább!

A boltkórosságot pedig majd csak legyőzöm valahogy! vagy egyedül, vagy segítséggel!

Szép estét kívánok!

Joyo