Az esküvő

Kedves Olvasó!

Technikai okok miatt még csak most tudom veletek megosztani az élményeimet. Mint amiatt sokat morgok, otthonról egyszerűen nem tudok bejelentkezni a Bloggerba! Grrr...

 De most nem is ez a lényeg. Sokkal inkább a szombati esküvő!

A délelőtt a templom/hivatal/étterem díszítés jegyében telt. Fél egyre siettem a fodrászomhoz, aki háromnegyed óra alatt egy remek frizurát csavart a hajamból, amit direkt erre az alkalomra növesztettem meg, hogy formálható legyen.

Majdnem fél három volt mire haza estünk az ebédről, hogy elkészüljünk. Ez csak annyiban volt nehéz feladat, hogy összesen egy óránk volt, hogy négyen használjuk ugyan azt a fürdőszobát, így mire beültem a Renault volánjához díszmagyarban, már nem kicsit voltam ideges, hogy el fogunk késni, pedig édesapám volt a tanú! Egész könnyen találtam parkolóhelyet a kis Várkerületen, ahonnan könnyen és gyorsan megközelítettük a polgármesteri hivatalt. Fent a házasságkötő terem előtt már a násznép nagyja ott tolongott és várakozott, köztük a nagyszüleim is. Nagypapám és nagymamám nagyon elégedettek voltak a kinézetemmel, kereszt anyám talán kicsit még túlzásba is vitte a dicséretet. Ezt már csak abból éreztem, hogy égett a fülem és fájni kezdett a gyomorszájam. Próbáltam kicsit elmenekülni a "reflektor fényből". Bevonultunk a terembe és helyet foglaltunk a második sorba, az örömszülők mögött. Közben édesapám becsatlakozott nagybátyámékhoz a kisterembe, ahol várakozniuk kellett. 

Mire néma csend lett a teremben, felhangzott a szintetizátor, nyílt az ajtó, ők pedig bevonultak. Gyönyörűek voltak. két, szép magas ember, egyenes tartással, bár izgatottság és némi zavar is volt a tekintetükben. Magyarán, zavarba jöttek. A menyasszony kezében szemmel láthatóan remegett a csokor! :-)

A szertartás alatt volt egy-két olyan pillanat, amikor elbőgtük magunkat édesanyámmal. Bár úgy tűnt, hogy az anyakönyv vezető szinte vágta tempóban adta össze őket. még a szokásos első házastársi csók is lemaradt.

Mire átvonultunk a templomba, az idő beborult és a feltámadó szél egyre jegesebb lett. Bemenekültünk a templomba. Aprócska volt és meghitt. A fehér virágos díszek jól mutattak benne. Legalább 20 percet várakoztunk, mire elkezdődött a szertartás. Legelöl a nagybátyám vonult be a nagymamám karján. Őket a tizenkét éves koszorúslány követte a gyűrűket tartva. Legvégül pedig bevonult a menyasszony az apja karján. 

A templomi szertartásra nem csak azt mondanám, hogy megható volt, hanem, hogy élvezetes. A fiatal pap annyira közvetlen volt, hogy még arra is kedvet kaptunk, hogy eljárjunk az ő általa tartott misékre :-)

 Mind a két fogadalomtételen fogtuk egymás kezét párommal, és összesimultunk. Miután megbeszéltük, ugyan az jutott eszünkbe mind a kettőnknek. Valami hasonló lesz, amikor mi fogunk ott állni az oltárnál. Felemelő érzés volt :-) 

Háromnegyed órás volt a szertartás. Utána kivonultunk ahol a kapuban az ifjú pár fogadta a jókívánságokat. Amikor sorra kerültem, újdonsült nagynéném arcára adta két csókot "Sok boldogságot!" mondat kíséretébe, majd mikor elengedtem, még a vállait fogva rá mosolyogtam, s teljes őszinteséggel üdvözöltem: - Isten hozott!  

Utána a nagybátyám következett.

A templom előtt még készítettünk néhány csoport képet, és dideregtünk a metsző szélben, mire az utolsó ember is kilépett a templomból. Ekkor kezdtek gyűlni a hajadonok a kapu elé, ahol Kriszti már a kezében tartotta a kisebbik dobó csokrot. Neki készültem, hogy ugrani fogok. Annyit még láttam, mikor összenéztem a nagybátyámmal, hogy ő finoman navigálja újdonsült feleségét, majd repül a csokor és én elkapom. A következő pillanatban pedig diadalittasan a magasba tartom a párom pedig gratulálva szájon csókol. A többiek mesélték, főként Csabi, a nagybátyám, hogy egy ügyes kosaras csellel a többieket kizártam és már ugrottam is. Nem hiába, kosaras dinasztiából származom, és magam is űztem a sportot legalább nyolc éven keresztül. A reflexek megmaradnak, főként, miután a fejembe vettem, hogy nekem kell az a csokor! ;-)

Kíváncsi leszek a profi fotós képeire ;-)

Mindezek után átvonultunk a Wollner étterembe. Kicsi volt és elegáns. Kicsit furcsán is éreztem magam az elején. Számomra túlságosan is elit volt. Magamtól biztos nem mertem volna beülni oda étkezni.  A főasztalnál kaptunk helyet. Nagybátyám pohárköszöntőt mondott, mikor már mindenki helyet foglalt. Nagy bátorságra vallott, mert sosem szeretett szerepelni :-) Köszönetet mondott anyósának, apósának, a szüleinek, és megköszönte minden jelenlévőnek, hogy eljöttek :-) Büszkék voltunk rá.

Az étel nagyon finom volt, a torta szintén. Mivel ez nem egy kimondott lagzi volt, csupán éjfélig maradtunk :-)

fagyos, szeles, esős időjárásban siettünk az autóig. Kicsit meg is fáztam, de megérte. nagyon jól éreztem magam!  

Joyo

Mi volnánk a következők? ;-)