2012. április 28., szombat

Újabb két fejezet... már bonyolódik ahelyzet, több szálon futnak az események :-)

Újabb két fejezet :-)
Remélem tetszeni fog ;-)

"Azért vannak a jó barátok!

 Amikor az ember főiskolára jár a szállást több féle képen lehet megoldani. Van ugye a kollégium és az albérlet. De a Kodolányin volt egy harmadik megoldás, mégpedig a nem is olyan messze lévő apartman ház, ami egy kicsivel elitebb helynek minősült, ugyanis apartmanonként négy embert tudott befogadni, két kétágyas szobával, külön kicsi konyhával és tisztálkodó helyiséggel. Volt kábeltévé és internet lehetőség is, mindent kulcsra lehetett zárni s mivel megtehettük, jómagam inkább emellett döntöttem, mer hallottam rémhíreket a kollégiumról… eleget. Ám annyira az apartmanban sem volt minden fenékig tejfel.  Egyetlen alkalommal kellett csak elköltöznöm, de egyszerűen már nem volt más választásom. A legelső helyemen, valahogy senkivel sem értettem igazán szót. A legelején még azt hittem, hogy talán a legelső emberrel, Keresztes Ritával, aki a másik szobába lakott, még jól el tudok beszélgetni. De ahogy megérkezett mind a kettőnk szobatársa, s megindult az alkalmazkodás, ami Viki a szobatársam és köztem valahogy hiányzott, elszabadult a pokol. Jó magam is egyke vagyok, de hajlandó voltam kompromisszumokra. Viktória nem. Teljesen más fogalmaink voltak a főiskoláról. Én tanulni mentem, ő bulizni. Én este aludni szerettem volna, ő társasági életet élni. Én reggel órára mentem, ő pedig akkor feküdt le aludni. És szépen lassan másik két lakótársam is átszokott erre a különös bioritmusra, ami mérföldekre volt az enyémtől. Tévedés ne essék, nem vagyok egy stréber típus. Csupán az mozgatott, ha már egyszer végre azt tanulhatom, ami valóban érdekel, és ha a szüleim már voltak olyan nagyvonalúak és kifizették a tandíjamat, akkor tartozom annyival, hogy minimum tiszteletemet teszem az órákon. És Viktória ezt valahogy nehezen értette meg. Később, talán úgy a második hónapban a fejébe vette, hogy engem abból a szobából e kell paterolnia. Mégpedig sürgősen, s még magasabb fokozatra kapcsolt. Éjszaka rám nyitotta az ablakot, amikor aludtam vendégeket hívott a szobánkba és felkapcsolta a nagylámpát, hangosan bömböltették a szomszéd szobában az zenét, ki-be járkáltak nálam az éjszaka közepén… és még lehetne folytatni. Úgy éreztem, hogy komplett hülyének néznek, s ha sürgősen nem teszek valamit, akkor a fejemre nőnek, vagy újabb idegösszeomlás boldog tulajdonosa lehetek… mégpedig hamarosan. Más megoldást nem látva, felkerestem az apartman ház vezetőjét, és megkértem, hogy költöztessen át valahová. Nem érdekelt hová, csak onnét el. Az idős hölgy megértett, és megígérte, hogy utána néz. Két nappal később bekopogott hozzám, amikor egyedül voltam, s boldogan újságolta, hogy talált számomra egy jó helyet. Méghozzá ugyan azon a folyosón, csupán a legvégén. Örvendeztem! Az sem érdekelt volna, ha a tetőtérbe visz… boldog voltam, hogy szabadulhatok. Több sem kellett, pakoltam a motyómat. Ők pedig még aznap a helyemre költöztették Viktória botsáska kinézetű barátnőjét.
*****
Így kerültem össze Mariannal és Rékával. Úgy tűnt, hogy nekem nem lesz szobatársam, így az első este az ismerkedés után végre ki tudtam aludni magam. Ez így ment hosszú ideig. Jól összebarátkoztam velük. Mariann még abban is segíteni tudott, hogy jobban ki tudjam fejezni a nőiességemet. Ugyanis szépítőszerekkel foglalkozott egy nagynevű cég tanácsadójaként. Szerintem senkinek sem kell bemutatni  
Az ő segítségével újra felfedeztem, hogy sminkelni igenis jó dolog és egy nőnek alapvető joga. Egyre több mindennel gazdagodott a palettám, a végén már egy neszesszert is be kellett szereznem, ami sosem volt szokásom. Elmondhatjuk, hogy Mariann utat mutatott és egy darabon még a kezemet is fogta. Még akkor is mellettem voltak, amikor Februárban összetörten megérkeztem és a kezembe nyomott egy pohár rumos kólát. Mondanom sem kell, hogy a kóla csak színezék volt, de akkor tökéletes megoldásnak tűnt. Annak már másfél hónapja, de még mindig nem tudtak elrángatni, szórakozni.
  -Magda – kopogtatott Mariann az ajtómon egyik este. – Igazán kibújhatnál már a csigaházadból! Az semmiképpen sem jó, ha remeteként élsz. Miért engeded, hogy ennyire kikészítsen?
Kidugtam a fejemet a résnyire nyitott ajtón. 
  -Csak szeretnék kicsit egyedül maradni.
  -Csak ne ma este. Vendégeim jönnek Pestről. Szeretném egy kicsit a segítségedet kérni.
Felvontam egyik szemöldököm. – Az enyémet? És Réka?
  -Csak Szerdán érkezik. Nos… arról volna szó, hogy Szabival szeretnék egy kicsit összebújni, és jó volna, ha addig foglalkoznál egy kicsit a barátjával, Mikivel. Kééérlek – nézett rám nagy világoskék szemeivel. Ennek a tekintetnek nehéz volt nemet mondani. Amúgy is, az egész leányzó érhetett talán a vállaim.
  -De nem vagyok túlságosan is szalonképes állapotban – mondtam, s mivel ezt beleegyezésnek vette, a nyakamba ugrott. – Mikor érkeznek?
Ekkor kopogtattak. Mariann rám pillogott. – Most.
  -Fasza! – morogtam a szénakazalra gondolva a fejemen, no meg a kopott pólóra és melegítőre, amit viseltem. A folyosón egy nálam kicsivel alacsonyabb barnahajú, szélesen vigyorgó srác állt, mellette pedig a barátja, aki körülbelül száznyolcvanöt centi lehetett, így túlnyúlt rajtam öt centivel. Ő volt Miki. Akit szórakoztatnom kellett. Atya világ! Mégis mivel? Barkobázzunk?  Hogyne. Szinte már láttam magam előtt a jelenetet… ácsorgunk a konyhán, kávézgatunk, s miközben Mariann hálószobájából vad, kéjes nyögések kúsznak elő, addig Miki azt találgatja, hogy mire gondoltam… azt hallva, hogy „igen, igen, még, csináld!” vajon mégis mire?
Fél óra sem kellett hozzá, és én négyszemközt találtam magam ezzel magas, vékony testalkatú sráccal, a padlón ülve és kávézgatva. És barkobáztunk?  Nem! Inkább kicikiztük a bent huncutkodó párt! Nem is kicsit! Jókat kacagtunk… néha füleltünk, összenéztünk, de egyikünk sem volt zavarban.  Csak fél méterre ültünk az ajtótól és isten igazából az ágynyikorgástól kezdve az utolsó nyögésig minden kihallatszott. Zavarban kellett volna lennünk? Nem is tudom. Szerintem nem.
  -Tulajdonképpen téged miért hívott magával? – szegeztem neki Mikinek a kérdést, miközben a bögrém pereme fölül öt vizsgálgattam.
  -Elvileg Mariannt jöttünk meglátogatni. Ugyan abban a gyorsétteremben dolgozunk mind a hárman. Már egy ideje jóban vagyunk – mosolygott Miki. El kellett ismernem, hogy szép mosolya van. Kicsit kerekebbé tette amúgy hosszúkás arcát, a nagy mélybarna szemek pedig kedvesen csillogtak tőle. Sötét, majdnem fekete gyűrűs haja a tarkójáig ért. Egymásnak ellentétesen ültünk a keskeny konyhában. Fogalmam sem volt, hogy miként fér el kényelmesen azokkal a hosszú lábakkal, bár ugyan ezt a kérdést ő is feltehette volna.
  -Úgy hallom, hogy Szabolcs még annál is jobban kedveli a lakótársamat, mint amit te állítasz.
Megint elmosolyodott. – Min gondolkodsz? – kérdezte.
  -Csak azon, hogy hány centi lehetsz.
  -Száznyolcvanöt – jött a büszke válasz.
  -Ühüm… - és milyen magas vagy? – ez volt a kegyelemdöfés. Mind a ketten felröhögtünk. 
  -Tényleg tudni akarod a méretem? – kérdezte huncut mosollyal, majd rám kacsintott a kávésbögre fölött és belekortyolt.
Én is kortyoltam, s közben azon gondolkodtam, valóban érdek el a válasz, ha felteszem azt a bizonyos kérdést. Ügy döntöttem nem mutatom magam prűd, álszent nőcskének, mivel sosem voltam az a fajta, mosolyogva rávágtam, hogy igen. Ő is mosolygott, majd megmutatta az araszát, s amint a kávétól már beszélni is tudott, hozzá fűzte: - Huszonegy centi.
Felvontam egyik szemöldököm, s egyelőre még nem tudtam mit kezdjek az információval. A csengő mentett meg. Jobban mondva az, hogy kinyitották a hálószoba ajtaját. Miki újra rám vigyorgott, majd fel a kikukucskáló Szabolcsra.
  -Ti meg mit csináltok itt kint gyerekek? – kérdezte a srác.
  -Nem látod? Szexelünk – feleltem.
  -Valóban? – vonta fel egyik szemöldökét.
  -Ja, csak mi, veletek ellentétben, korlátozott lehetőségeink miatt kizárólag szóban – fűzte hozzá Miki és rám kacsintott.
*****
Másnap Mariann ismét megköszönte a segítségemet. A fiúk csak hajnalban távoztak, addig beszélgettek hármasban és italoztak. Engem is hívtak, ám mivel másnap zárthelyi dolgozatot írtam polgárjogból, inkább az alvás mellett döntöttem.
  -De mégis miről beszélgettetek? – kíváncsiskodott lakótársam.
  -Tegnap már mondtuk. Valóban a szexről.
Mariann felvonta szépen ívelt fekete szemöldökét.
  -Te? Azt hittem még magad alatt vagy a szakítás miatt.
  -Hmmm… én is azt hittem, de úgy tűnik, hogy egész jól feloldódtam a társaságában. Még flörtöltünk is.
  -Elég nehéz úgy beszélgetni egy férfival a szexről, ha nincs benne flörtölés.
  -Meglepődtem magamon. Csak nem tart valami szexista, ledér nőszemélynek – sóhajtottam.
  -Nyugi. Erről szó sincsen. Azt mondta, miután te elvonultál, hogy jó fej vagy és szórakoztató.
  -Na igen… és pont az kell a pasiknak. Jó fej és szórakoztató, aki melegítő mackóban csücsül vele a földön és a szexről beszélget, sőt, még az intim méreteit megosztja veled…  - csóváltam a fejem.
  -Akarsz tőle valamit? – kérdezte Mariann.
  -Nem. Azt hiszem nem. Most nem igazán tudnám elviselni, ha bárki is közeledni próbálna.
  -Helyes, ugyanis van barátnője, de rendszerint fűvel-fával megcsalja – csóválta a fejét Mariann. – Nem szeretném, hogy ismét sérülj. Miki jó fej gyere, de egy léha alak.
Ezzel be is fejeztük a témát. Annak örültem, hogy képes voltam elbeszélgetni egy hímnemű egyeddel anélkül, hogy leizzadtam volna, vagy felfordult volna a gyomrom. Ezt haladásnak könyveltem el. De úgy éreztem, hogy olyan messze lehetek még attól hogy randevúzzak, mint Makó Jeruzsálemtől!
*****
  -Ez hihetetlen! Eszelte egyáltalán mást is, mint édesség? – érdeklődött szünetben Lili barátnőm egy újabb regény mögül kinézve. Belenéztem a nagy világoszöld macska szempárba. Jól illett rövid, egyenes szálú szőke hajához.
  -Mire gondolsz? – kérdezte egy újabbat harapva a csokoládés ostyából.
Mélyet sóhajtott. – Arról, hogy már egy jó ideje nem láttam nem, hogy a szádban, de még a kezed ügyében sem normális ételt. És egy dekát sem híztál! Éppen ellenkezőleg. – lecsapta a térdére a vaskos Jane Austin regényt. Azt hiszem a Büszkeség és Balítéletet! Na, tessék! Én túl büszke vagyok ahhoz, hogy beismerjek bármit is, ő pedig rosszul ítél meg. Na, jó, nem! Nem erről volt szó. Lili csupán imádta a tizennyolcadik századik Angliát… vagy csak úgy magát Angliát? Nehéz volt behatárolni. De attól még imádtam őt.  – Ezt mégis, hogy csinálod?
  -A legjobb fogyókúra. Szerelmi bánat! – és bekaptam az utolsó falat csokoládémat.
Lili elhúzta a száját.
  -Magda… felejtsd már el azt a faszt!
  -Nem. Előbb még rá kell jönnöm, hogy miért cserélt le – mondtam nagyon-nagyon határozottan és felálltam, hogy elindulunk a következő órákra.
 Lili is szedelőzködött. Közben engem nézve morgott.
  -Miét-miért? Azért mert férfiból van, és mint olyan, a farka vezérli!
  -Ez nem mentség! Attól még lecserélt.
  -Jó. Tudod mit? Feladom! – legyintett, majd elvigyorodott a vállam magasságából. –De szigorúan csak a mai napra! Ki kell, hogy kúráljalak ebből a förtelmes kórból!
  -Ha sikerülne, én volnék a legboldogabb nő a földön… elhiheted. - ezzel utána siettem és beültünk Retorikára. Azon a szemináriumon legalább tudtam kacagni!

Az internet a nő legjobb barátja!

Vannak olyan dolgok egy nő életében, amikre ha akarna, sem tudna felkészülni, és annyira megzavarják a lelkivilágát, hogy utána csak nehezen tér magához belőle. Ilyen az a szituáció is, amikor a lehető legpocsékabb állapotodban találkozol azzal a férfival, aki összetörte a szívedet, s nagy a valószínűsége, hogy az a nő is vele van, akivel megcsalt.
Lázam volt. Harminchét nyolc. Már így utaztam haza és a vonaton csak rosszabb lett az állapotom. Szüleim kijöttek elém az állomásra. Megadtam magam. Nem akartam egyedül hazavánszorogni, buszon zötykölődni.  Apám még be kart menni a helyi hipermarketbe, hogy vacsorának valót vegyünk, meg nekem valami vitamint, hogy a hétvégén kikúrálhassam magam. De ahhoz sem sok hangulatom volt. Pláne azok után, mikor a parkolóban megpillantottam Balázs törésmentes autóját. A szívem összeszorult, a gyomrom megemelkedett. Nekem mára már csak ez hiányzott! Dübörgött az agyamban! Mintha egy ördögi kis lény ugrált volna a fejemen és hahotázott volna a szerencsétlenségemen. Legszívesebben belesüppedtem volna az ülés kárpitjába. –Hehe-hehe! Ezt neked! Na most mi lesz? Véged lesz! Találkozol velük! Hehe-hehe!
  -Kuss! – suttogtam maga elé, hogy lehetőleg csak én halljam.
 Azzal erősítettem magam, hogy át tudok rajta nézni, vagy legalábbis kedvesen mosolygok, ha szükséges. HA NAGYON SZÜKSÉGES! Ám ott tombol továbbra is a fejemen az a gonosz kis ember, és csak ismételte és ismételte: - Itt a nője is! Itt a nője is! Hallod te lúzer! Itt a nője is! Na majd most megtudod, hogy mennyivel jobb nálad! Biztosan szebb! Okosabb! Vékonyabb, mint te! És valószínűleg még az ágyban is jobban teljesít! Tudod milyen pocsék egy férfinak, mikor egy szűzlányból kell szeretőt faragnia?
  -Elég legyen! Hagyd ezt abba MOST!
  -Mondtál valami Magda? – nézett rám édesanyám búzavirágkék szemeivel.
  -Nem. Semmit. Csak annyit, hogy itt van Balázs – biccentettem fejemmel az autó felé, ami mellett apám leparkolt. Miért is ne? Úgy tűnt, hogy minden összeesküdött ellenem! Legalábbis erősen az volt a gyanúm!
Kicsit remegő térdekkel mentem a lift felé és közben imádkoztam, hogy ne jöjjenek velünk szemben. Szinte láttam magam előtt a jelenetet, ahogy kinyílik a lift fém ajtaja és én szembe bámulok ex barátommal, majd riadt sikoltás közepette kiugrom a bőrömből, akár a rajzfilmekben és a következő pillanatban fent hintázom az egyik lámpán. S még hallom, ahogy elsétálnak alattam: - Igen, ő a volt barátnőm. Most már legalább látod miért hagytam el. Rém hisztériás!  Na neeeem! Abszolút nem voltam Balázsra hangolódva, az életkedvem valahol a béka segge alatt tanyázott dél óta. De nem futamodhattam meg, tudtam, hogy ilyenkor anyám hősnek tart. Most is bátorítóan megszorította a kezemet, ahogy beléptünk a liftbe, mely érkeztekor Balázs mentes volt. Lehet, hogy egy normál ember ennyi idő után már túllép egy ilyen szakításon, de nem volt könnyű. És bizony az sem könnyítette meg, hogy még nem láttam őket soha együtt. Talán nem is akartam. Nehezen gondolkodtam, mikor kiszálltunk a liftből, s azt is nehezen fogtam fel, hogy apám miért tartja felém azt a százast már vagy három perce. Ja! Hogy hozzak egy szekeret? Oké! Igyekeztem nem körbenézni, nem hasra esni a saját lábamban, és nem olyan pofát vágni, mint akit nyilvános kivégzésre visznek. Pedig kicsit úgy éreztem magam. Oké, lehet, hogy ez hülyeség volt a részemről, de ha összefutsz a lehető legszarabb passzodban az, ex pasiddal, aki megcsalt, aztán összetörve eldobott, hülye kifogásokkal megspékelve, nem hinném, hogy Te vidámabb volnál! Minden esetre betoltam a szekeret anyámék után a zöldségosztályra… és puff! Éppen szinkronban érkeztünk. Én jobbról, Balázs balról közelítettünk a szüleim felé. Közben felkapott az egyik ládából egy zöld erős paprikát. Rá sem nézett. Vagy ösztönösen tudta, hogy mit és hol keressen, vagy alibiként szolgált a kapszaicin bomba. Én begyorsítottam. Ő szintén! Ő ért oda előbb.
  -Nahát. Sziasztok! – kezet nyújtott apámnak, aki, mély megdöbbenésemre, el is fogadta. Bár lehet, hogy csak én voltam akkora bunkó a családomban, hogy képes lettem volna átnézni rajta. De mentségemül szolgáljon, a saját és mások védelmében. Féltem, hogy jelenetet rendeznék.
  -Szia Balázs – üdvözölte apám is. Anyám csak bólintott. Akárcsak én, ő is tartott attól, hogy valami meggondolatlanságot cselekszik, és így inkább csendben maradt. Úgy gondolta ez a férfiak dolga.
Végre odaértem én is a drótszekérrel, anyám pedig belepakolta a zöldséget-gyümölcsöt. Közben jelentőségteljesen rám nézett. Olvastam a tekintetében.
  -Akarod, hogy feldugjam a seggébe azt az erős paprikát, amit olyan kétségbeesetten szorongat?
  -Inkább ne – csóváltam némán a fejem. 
  -Legalább had változtassam békává, ahogy ígértem.
Felkuncogtam, de ismét megcsóválta a fejem.
  -Hogy-hogy ilyenkor itt vagytok? Nem zárás után szoktatok vásárolni? – kérdezte. Ebből arra tudtam következtetni, hogy módszeresen nyolc óra körül érkezik, hogy elkerülje a lehetséges kellemetlen találkozást. Akkor mégis mi a búbánatért sétált oda hozzánk? És hol a nője?
  -Igen, akkor szoktunk, de most jöttünk a vasútállomásról. Magdáért voltunk – biccentett felém apám, mintha direkt fel szerette volna hívni Balázs figyelmét rám. A zavarom kezdett dühbe hajlani. Öt perce ott álltam Balázs mellett harminc centiméterre, de rám sem nézett! Ad1; tüntetően kerülte a tekintetem. Ad2; őrületes zavarban volt! Ad3; nem merte levenni a szemét apámról nehogy bántsa. Ha a hármas lehetőségben gondolkodott, akkor nem is tévedhetett volna nagyobbat. Ugyanis a veszélyforrás nem a magas körszakállas, medve kaliberű férfi volt. Sokkal inkább az a szőke, kékszemű negyvenes nő, aki már őt méregette egy ideje a drótszekér másik oldaláról, s ki tudja milyen véres jelenetek játszódtak le baba arca mögött. S anyám mindeközben átszellemülte mosolygott. Én pedig nem tudtam eldönteni, hogy sírjak, nevessek, vagy megsértődjek. Végül Balázs egy pillanatra rám nézett azokkal a csillogó zöld alapon barna pettyes szemeivel. Majd azon nyomba el is fordult, ahogy összeakadt a tekintetünk. Hoppá! Zavarban volt! Hát még én! Így jobbnak láttam, ha arrébb gurulok a drót kocsival. A tejrészleg felé vettem az irányt. Bármennyire is szédelegtem a láztól és a náthától, azért igyekeztem kihúzni magam. Mégiscsak én voltam a sértett fél. Legyen bennem annyi büszkeség, hogy nem húzok látványosan nyúlcipőt! Sikerült. Egészen addig, amíg el nem tűntem Balázs látómezejéből. Ekkor rákönyököltem a bevásárló szekér kapaszkodójára és kézfejemre hajtottam a homlokom. Mélyet lélegeztem. Ekkor ért oda hozzám az anyám.
  -Zavarba voltatok mind a ketten – jegyezte meg.
  -Csodálod? – kérdeztem kiegyenesedve. Megdörgöltem az arcom. Igyekeztem visszanyerni a lélekjelenlétem. A magam ura vagyok!
  -Nem is értem mit szerettél benne. Nem egy playboy. Békaként szebb volna – vigyorgott édesanyám.
Ez már az én arcomra is mosolyt csalt, s felkuncogtam. Közben édesapám is becsalakozott hozzánk.
  -Balázs? – kérdeztem.
  -Amint elmentetek kicsit még beszélgettünk a horgászatról, jobban mondva ő kérdezgetett, hogy voltam-e mostanában. De egyre jobban zavarban volt, úgyhogy felfüggesztettem vele a beszélgetést és utánatok jöttem.
Szinte láttam magam előtt, ahogy Balázs remegő kézzel visszateszi az alibi paprikát a ládába és megtörli izzadt tenyerét a farmerjében. 
  -Őőőő… sziasztok – siklott el mellettünk egy alacsony lány. Vállig érő barna haja laza copfban, keresztbe csíkos pólót és bő farmernadrágot viselt. S olyan gyorsan elspurizott mellettünk, hogy még a menetszél is megcsapta az arcomat.  
Utána néztem.
  -Ő meg ki volt? Ismeritek?
Szüleim összenéztek, majd anyám mondta ki, amit a gyomrom diónyivá zsugorodása már előre jelzett…
  -Ő volt Balázs barátnője.
*****
  A betegszabadságom kicsit jobban elhúzódott, mint gondoltam, ugyanis a lázam nem akart lejjebb kúszni a hétvége folyamán, így tiszteletemet tettem a háziorvosomnál, aki visszaparancsolt az ágyba, azzal a felkiáltással, hogy „Influenzával ágyban a helyed, Magda! Ne is álmodj róla, hogy a héten visszautazol! Legalább egy hét ágynyugalom! Jövő hét hétfőn reggel várlak kontrollra! ”
Engedelmeskedtem a parancsnak. Legalábbis igyekeztem. Egy darabig! Esküszöm! De valami egyfolytában a számítógép elé hajtott. Az elszántság és a kíváncsiság. Nem is Józan Ész barátunk! Ő ismét csak lemondóan legyintett.
  Én ott ültem Elszántsággal és Kíváncsisággal a monitor előtt és feljelentkeztem a közösségi lapra. Tudni akartam, hogy kicsoda Balázs barátnője!  Így hát, jó nyomozó lévén az egyetlen személy oldalán keresgéltem, akinek az ismerősei között biztosan megtaláltam. S a keresőbe a következő nevet ütöttem be: Birnyiczki Ernesztina. Balázs unokatestvére. Egyetlen problémám volt. Fogalmam sem volt, hogy kit keresek. Annyit tudtam, hogy barna a haja, és a születési dátuma pedig két év előnnyel ugyan az volt, mint az enyém. Idegesen doboltam az az ujjammal az asztalon. Miként kezdjek hozzá? Egyenként mégsem nézhetem végig az összes nőnemű ismerősét! Vannak vagy kétszázan! Próbáltam felidézni a jelenetet, amikor Balázs először említette őt.
  Akkor még úgy tűnt, hogy jól működik a kapcsolatunk. Éppen az új projektjéhez keresett embereket. Hirdetést adott fel, s otthon, az ágyon tanulmányozta a kinyomtatott önéletrajzokat.
  -Nem tudnám eldönteni, hogy kit hívjak be – töprengett az ágyban fekve, miközben olvasott, másik karját pedig a feje mögé tette.  
Bevittem a frissen készített forró teákat. Befeküdtem mellé a helyemre a jókora franciaágyba. Egy szál bugyi és atléta volt rajtam, hajam egy gombócba gyűrve a tarkómon. Mosolyogva belekukkantottam a lapokba.
  -Nehéz ez Magda. Nem vehetek fel akárkit. Látszik milyen a mostani helyzet a világban a munka területén. Csak két napja adtam fel a hirdetést, de máris húsz önéletrajzot kaptam.
  -Biztos vagyok benne, hogy jól fogsz dönteni – nyomtam egy csókot az arcára.
Ő rám mosolygott. - Nézd csak. Ez a csaj akkor született, mint te. Csak két évvel korábban.
  -Tényleg? – villanyozódtam fel. Kivettem a kezéből a dupla, összetűzött önéletrajzot. – Hmmm... Munkaügyi szak. Legalább megtanították hogyan bánjon a tuskókkal - vigyorogtam.
  -Jónak érzed? – kérdezte Balázs.
Vállat vontam. – Egy próbát talán megér. Én nem akarok beleszólni.
Ő végig nézett rajtam. Zöld szemeiben valami különös éhség villant, amitől én megremegtem és kihívóan elmosolyodtam.
  -Na jó, ez legyen a holnap problémája – elvigyorodott ő is, majd levette a szemüvegét és rám gördült, amitől felnevettem. Az önéletrajzokon szeretkeztünk…

  Felfordult a gyomrom, ahogy visszagondoltam. - Az önéletrajzodon szexeltem, de te most szintén abban az ágyban henteregsz, az én ágyneműmben alszol, és az én bögrémből iszol! Jesszus!   
Megdörgöltem a szemeimet. Elég! Visszaparancsoltam a könnyeimet! Eleget sírtam már miatta. Látni akartam a lányt! Biztos voltam benne, hogy fent lesz a közösségi portálon. Mindenféle női nevet beírtam, ami ismerősnek tűnt, mert mindent fel tudtam idézni az emlékeimből, csak a nevét nem!
Hmmm… Adrienn… nem! Klaudia… nem! Vivien… nem! Basszus! Ahogy a név szerint használtam a szűrőt, egytől-egyig a profilképeket nyitottam meg. De egy sem volt ismerős. Már vagy egy órája játszottam ezt a játékot. Egy megcsalt nő nagyon elszánt tud lenni, abban bárki biztos lehet. Végül valahonnét hátulról felderengett egy újabb női név, amit szépen bepötyögtem a szűrőbe: Veronika. Majd rákattintottam a keresésre. Körülbelül öt adatlapra leszűkítette a kereső Erna ismerőseit. Hmmm… Hajdú, Papp, Szabó… közben sorra nyitottam meg a képeket. Danninger… kinagyítottam a profilképét. Úgy ért a felismerés, mintha tarkón vágtak volna. Még hátra is néztem nem-e áll valamelyik szülőm mögöttem karba font kézzel, rosszallóan nézve, hogy nem pihenek, de senki sem volt ott. Egyedül voltam. Csak én és a felismerés!
  -Megvagy!
Megnyitottam a képgalériát. Összesen három kép volt feltöltve. Nos… egyiken sem volt valami szimpatikus. De azt hiszem ez értető. Kinagyítottam egy fotót, mely elég közelről készült, hogy alaposan megnézhessen a vonásait. A dátum szerint ez volt a legfrissebb róla. Másfél éves. Egy erdőben készült, ahol laza túra felszerelésben, kendővel a haján, fent ücsörgött egy fakerítés tetején. Vastag lábak, elnyűtt sportcipő, ujjatlan fekete felső. Elkönyveltem magamban, hogy neki sincs nagyobb melle, mint nekem, így ez a vonal kilőve. Nyílván nem a melle miatt választotta őt. Ennyire még én sem nézhetem a pasikat hülyének. Hegyes vállak, vékony nyak, kicsi áll, hegyes orr, kicsi, egymáshoz közel ülő szemek, a színét nem tudtam kivenni a fényviszonyok miatt. A szemöldökei kozmetikus-vékonyak voltak, a homloka széles. A füleit nem láttam, mert egy fekete kendőt kötött majdnem vállig érő vékony, kicsit göndörös hajára, s az félig le is takarta őket. Ám valami nem kerülte el a figyelmemet. És az a szája volt! Nem nevezném feltűnő jelenségnek, de az, hogy a vékony ajkak közül kapa fogakból álló, kócos fogsor villant elő, az bizony egyedivé tette, ha akarta, ha nem! Csak ültem ledermedve, és a képet bámultam. Tudtam, hogy egy fotó nem beszél, nem mozog, nem gesztikulál, nem ad jelzéseket, sem pedig pontos jellem leírást egy emberről, így csak az első benyomásra tudtam hagyatkozni. Az pedig ledöbbentő volt!
  -Ezzel a kapafogú banyával csalt meg?! Ezt nem hiszem el. Egyszerűen ezt nem vagyok hajlandó elhinni. Képtelenség! Ennek a nőnek a fogsorával riogatni lehetne, a gyerekeket a fogászaton bassza meg! Ááááááh!
Nem akartam elhinni, pedig ott volt a bizonyíték az orrom előtt. A születési dátuma. 1984. 06.04! Legszívesebben sikoltottam volna. Kimentem a fürdőszobába, hogy megmossam az arcomat. Törülközés közben magamat nézegettem a tükörben. Azt sosem gondoltam, hogy tökéletes volnék. Nekem sem egyenletes a fogsorom. A két első fogam között volt némi nyári szünet, de nem volt zavaró. Legalábbis általános iskolás korom óta nem zaklattak vele! Az arcom hosszúkás volt, az állam kicsi, az ajkaim dúsak, egyszer valaki azt mondta, hogy csókolni való. Az orron kicsit nagyobb volt, mint a normál, de pisze. A szemeim világos barnák és tágak, mintha mindig csodálkoznék. Hosszú barna hajam pedig olyan dús, hogy néha képtelen voltam kezelni, vagy akár kordában tartani! Nem tartottam magam kivételes szépségnek. De képtelen voltam még mindig rájönni, hogy miért pont Őt! És ebben a profilképek sem sokat segítettek!"     

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jók,mind tetszik! Élvezetes,fordulatos,jól fogalmazol. Végre valaki aki tudja hogy nem attól jó egy írás ha élvezhetetlenul dagályosra írja,és képtelen agyament hasonlatokat és metaforákat tesz bele (még mindig emlékszek egy ilyen blogra,borzalmas mondatok voltak benne,így nem is olvastam tovább) Joyo,ez nagyon jó,ugyes vagy!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon örülök. Köszönöm a visszajelzéseket a fejezetekre. Ez újabb és újabb löketet ad, hogy írjam tovább és megosszam másokkal is :-)

    Köszönöm neked Silver Moon! :-)

    VálaszTörlés

Tisztulási folyamat

A tisztulási folyamat nagyon sokszor egyértelmű képekkel és instrukciókkal jár. Ahogy fejlődök, ahogy tisztulok és vedlem le magamról a fe...