Duracell Nyuszi és újabb fejezet

Túl vagyok az edzésen, de még mindig van fölösleges energiám! Pedig 15 perc Leg Magic, 200 hasprés és némi tánc után, úgy, hogy ráadásul a ciklusom második napját élem... huh! Mi ütött belém? Ilyen a Hold állása? Vagy alapban több az energiám a bioritmusom szerint Fogalmam sincs, nem néztem utána! A lényeg... még mindig úgy pörgök, akár a Duracell Nyuszi! Vagy egy másik lehetőség... a mozgás szabadít fel bennem ennyi energiát! Inkább magyarázzuk ezzel :-)

 A lényeg, hogy gőzerővel rajta vagyok az alakformáláson! Még a vacsoráról is lemondtam. Csak egy áfonya ízesítésű Cserpes joghurtot kanalazgatok. Azzal el leszek :-) Mikor, ha nem most? Majd holnap? Jövő héten? Következő hónapban? Magamnak akarjak tetszeni! Párom szerint, és más ismerőseim szerint is, akik amúgy alaposan szemügyre szokták venni az idomaimat, még ha csupán ruhán keresztül is, de azt állítják, hogy nem híztam. SŐT! Pontosan így vagyok jó. De akkor árulja már el nekem a világ, hogy miért nem jó a bőrömben? Miért zavar, amikor a digitális mérleg kijelzőjén 69.5 kg látszik? Jobb szeretem, amikor kicsit ördögi, mondjuk 66.6 kg, de nekem az is jó, ha szimplán 67. Esetleg az lehet a magyarázat, hogy aki korábban súlyfelesleggel küzdött, mint én is évekkel korábban, és hirtelen fogyott nagy mennyiséget, az nagyon sokszor pszichikailag úgy érzékeli, hogy ugyan olyan súlyos, mint anno. Pedig lehet, hogy csak vizet tart vissza a szervezete, mint most az enyém is! Igaz a mondás, hogy "Minden a fejben dől el!" Elvileg a mostani mondható egészséges testsúlynak. Minden esetre dolgozom az ügyön, hogy jól érezzem magam :-)

És azon is dolgozom, hogy ti is jól szórakozzatok, úgyhogy feltöltök egy újabb fejezetet, s fürdés után folytatom tovább az írást :-) Remélem tetszeni fog. Valóban érdekelne a véleményetek. Silver Moon? Sophie? ^^

"

Átmenni a vizsgán, vagy nem átmenni a vizsgán? Ez itt a kérdés!

  Az ébresztő órám kukorékolására riadtam fel hét órakor. Ahogy próbáltam kinyitni a szemeimet, valami akadályozott a látásban. Mígnem ráébredtem, hogy az a valami, egy az arcomra ragadt papírlap, mely a „Kommunikáció Technológiák a gyakorlatban” nevű tárgyam tizennegyedik tételének egy részét tartalmazta. Úgy tűnt, hogy az éjjel belehorkoltam a tanulásba. Gyorsan rendbe szedtem magam, ettem valamit, lehúztam a teámat, s nekiálltam, hogy kiöltözzek a szóbeli vizsgához. Kötelező jelleggel küzdöttem bele magam a testszínű harisnyába. Sosem szerettem. Folyton beleakadtam valahányszor ölre mentem vele!

 Mire beértem a megadott épületbe, már több szaktársam is a jegyzeteit bújta, ki-ki ahol helyet talált magának.

Sosem szerettem a szóbeli vizsgákat. Én mindig is az a típusú ember voltam, aki inkább írásban tudta kifejezni magát. Na de szóban… sűrűn lefagytam, néha hadartam… zavarba jöttem. Akkor sem volt másként. Amikor beléptem, és szembenéztem a két szigorlatoztató professzorral, a gyomrom diónyira zsugorodott. Remegő kéz tételhúzásnál, ennek köszönhetően a jegyzetkészítés közben a tollat sűrűn kiejtettem a kezemből, s mivel gyakorta lehajoltam, felmerült a gyanú Mayer professzorban, hogy esetlegesen puskázom. Szégyenszemre felállítottak, átkutattak, s mivel semmit sem találtak nálam, konzulensem halkan odasúgta: - Csak nyugalom kedvesem. Eddig mindenki túlélte a vizsgákat.

  Hüm… nagyon vicces, gondoltam magamban morgolódva. Még, hogy eddig!

Húsz perccel később egy négyes osztályzattal az indexemben sétáltam ki a teremből. És beismerem, hogy semmire sem emlékeztem! Maximum annyi maradt meg, hogy szólítottak, odamentem, halálsápadtan átadtam a tételemet és szembe néztem a vizsgáztatóval. Legközelebb pedig az dereng, hogy gratuláció közben aláírja a jegyemet a kis fekete könyvbe.

  -Hogy a …? – megcsóváltam a fejem amint becsuktam magam mögött az ajtót.

Rita kérdőn nézett rám.

  -Hányas lett?

  -Négyes.

  -Na… gratulálok – vigyorgott.

  -Köszi… csak arra nem emlékszem, hogy mi történt.

  -Az nem olyan furcsa. Vizsgadrukk okozta sokk – magyarázta barátnőm.

Ekkor nyílt az ajtó…

  -Kerekes Rita – szólt ki a vizsgáztató páros női tagja.

  -Szoríts értem – ezzel az indexét előkészítve elnyelte őt a terem.

*****

Két héttel később számomra vége tért a vizsgaidőszak. Rá kellett ébrednem, hogy amint beköszönt a nyár, az idő csak úgy röpül. S egyik napról a másikra elérkezett a huszonharmadik születésnapom. Családi ebéddel ünnepeltünk, este pedig Patríciával mentem szórakozni. Ki szerettem volna rúgni a hámból. Táncoltunk, iszogattunk, flörtöltünk a körülöttünk lévő férfiakkal, egyszóval jól éreztem magam a bőrömben.

Patrícia meglepett egy virágillatú parfümmel, egy XL méretű koktéllal és azzal, hogy kért nekem egy számot. Segített, hogy beverekedjük magunkat a tánctér közepére, visszafelé pedig már én törtem az utat a bárpultig, ahol sokáig nem maradtunk egyedül, s ennek a találkozásnak köszönhetően újabb tanulófázisba léptem a Földön!

 Valaki megkocogtatta Patrícia hátát. A bárszéken ülve mind a ketten arra felé fordultunk. Először azt hittem barátnőm csak reflexből nézett hátra, de amikor valakivel beszélni kezdett, gyanakvóan rápillantottam a kezemben lévő harmadik koktélra. Talán már hallucinálok? Áh… - csóváltam a fejem.      

  -Nahát. Szia Pat! Nem is mondtad, hogy ma este itt leszel. Holnap furán fogsz festeni a pult mögött.

Abban biztos voltam, hogy nő az illető. Kicsit kijjebb dőltem Patrícia takarásából. Meglepődtem. A nő, akivel beszél, így állva is legalább barátnőm válláig ért. Hosszú haja laza copfba hátrafogva, így szabadon mutogathatta formás, gömbölyded vállait, és kis kerek melleit, amikre pánt nélküli fehér ruha feszült, s csak annyira tapadt a testére, mintha a második bőre volna. Kellett egy kis idő, mire felismertem. Miss Sopron állt a pultnál. És a fénykép után fene se hitte volna, hogy alig éri fel a bárpultot!

  -Szia Zizu. Azért nem mondtam, mert én sem tudtam, hogy te itt leszel.

  -Én minden második hétvégén itt vagyok – mutatta meg azt a címlapról ismert harminckét fogas bazsalygást Zizu.

  -Mi éppen születésnapot ünnepelünk – tájékoztatta Patrícia a szépségkirálynőt. Éreztem és láttam is rajta, hogy a háta közepére sem kívánta a találkozást. Legfőképp a beszélgetést.

  -Szülinapot, - kérdezett vissza a lány.

  -Igen. A barátnőmét - Patrícia rám mutatott, én pedig kicsit kótyagos mosollyal, de feléje integettem. Talán csak az elfogyasztott alkohol mennyisége láttatta velem, de mintha Zizu furcsán végig mért volna. Úgy ahogy mondom. A fekete babacipőtől a sötétkék farmer nadrágon át, a pánt nélküli fekete toppig. Talán a márkajelzéseket kereste, vagy szimplán csak rám fókuszált és alapban ilyen volt a nézése… meg nem tudtam volna mondani az adott pillanatban.  Minden esetre két dolgot tudtam leolvasni az arcáról, ami elgondolkodtatott; valami olyasmit, hogy nem ütöttem meg nála a mércét, vagy, hogy valamiféle vetélytársat látott bennem. De abban a helyzetben nem tudtam eldönteni.

  -Aham – nézett vissza Patríciára a pillanatnyi mustra után, s hanyagul hátrarázta a válláról kósza tincseit.  – Holnap este dolgozol? – intézte ezt a kérdést barátnőm felé. Engem határozottan kihagyott a beszélgetésből.

  -Igen. Be vagyok osztva.

  -Értem… én csak jövő hétvégén dolgozom. Hamarosan borkóstoltatás lesz, és Marciék engem kértek fel, mert állítólag annyira jól csinálom, hogy az a bor mindig jobban fogy, amit reklámozok – magyarázta, és közben folyamatosan a nyakában lógó kis strassz medállal játszott, ami egy Playboy nyuszi logót ábrázolt. Talán zavarban volt?

  -Ügyes vagy – bólintott udvariasan Patrícia. Szinte hallottam a gondolatait: - Nem húznál már innen a francba?

Magamban kuncogtam.

  -Na, nekem mennem kell. A csajszik már várnak. Csak köszönni akartam. Szia, Pat. Csütörtökön találkozunk – ezzel elveszett a tömegben.

Patrícia mélyet sóhajtott és lehajtotta a rumos kólát, ami a kezében volt.

  -Miért van az az érzésem, hogy ez a csaj idegesít téged? – kérdeztem.

Ő oldalról rám sandított. – Talán mert legszívesebben megfojtanám az első adandó alkalommal, és ez látszik is rajtam? És ezt mindenki észreveszi, csak valami különös oknál fogva ő nem… vagy nem akarja – csóválta a fejét Patrícia és kért még egy ugyan olyat az arra járó pultostól.

  -Talán az utóbbi. Engem momentán magasról leszart – vontam vállat. De hiába mutattam közömbösséget, azért bántott. Mi az, hogy egy ilyen szobacirkáló keresztül néz rajtam? Háborgott bennem a Macska! Teljesen felpúposította a hátát, kieresztette a karait és vadul fújtatni kezdett.

  -Ő mindig is ilyen volt – legyintett Patrícia.

  -És különben is… mégis, hogy a csudába jutott keresztül a kidobó emberen? Körülbelül tizenkét évesnek néz ki – háborogtam egyre jobban. Az egómat nagyon piszkálta az előbbi eset.

  -Biztos villantott. Amúgy két évvel idősebb, mint én – legyintett Patrícia és intett a pultos srácnak. – Rá se bassz! Inkább igyál még egyet. Hé, bocsi… kérnék még egy tengerparti szexet a barátnőmnek. Szülinapja van… - mutogatott felém.

  -Isten éltessen – vigyorgott rám a szőke srác.

  -Köszi – bólintottam. – Te Pat… - néztem fekete hajú barátnőmre. – Lehet, hogy nem kellene több, még haza is kellene jutnom.

  -Ugyan – legyintett. – A taxi majd haza visz, a lakásig meg már négykézláb is feltalálsz. Erre a koktélra szükséged van. Higgyél nekem.

 Megköszöntem az italt, majd beleszürcsöltem.

  -Pff… azt hiszem nekem inkább egy igazi szexre volna már szükségem.

  -Nosza, rajta.

  -Áh… nekem így nem megy – mosolyogtam szégyenlősen. – Mármint… idegennel.

  -Nem kell, hogy idegen legyen. Nincs olyan ismerősöd, akivel megtennéd?

Eltöprengtem. De igen… volt. És a lelkem mélyén tudtam, hogy jó is volna. De abban az élethelyzetben olyan messze voltunk attól, hogy lefeküdjünk egymással, mint Makó Jeruzsálemtől. És abban sem voltam teljesen biztos, hogy Valóban nem csupán egy jó barátot látott-e bennem. Vagy esetleg megpillantotta már a nőt is az álarcok mögött a beszélgetéseink során?

  -Elgondolkodtál – vigyorgott rám Patrícia. - … úgyhogy van.

Talán elpirultam. – Igen, tetszik valaki.

  -Áhhhhááá – mint, akit rajta kaptak valamin…

  -Gyerekkori barátom. De nemrég szakítottak a barátnőjével, és egyelőre még bebújt a csigaházába – magyaráztam.

  -Aham – a lelkesedése mintha csöppnyit alább hagyott volna.

  -Mivan?

  -Semmi – csóválta a fejét.

  -De igen, van valamit. Ez a megnyilvánulás azt sejtette, hogy másra számítottál.

  -Igen. Igazából azt hittem, hogy esetleg te és Krisztián.

Prüszkölve felnevettem. Furcsán hangzott. Ezen igazából még sosem gondolkodtam.

  -Ugyan. Miből gondoltad?

  -Csak abból, hogy… szóval, mert úgy láttam, hogy jól megértettétek egymást. És abból, amit meséltél, hogy aggódott érted, és még utána meg is látogat, hogy megbizonyosodjon afelől, hogy jól vagy…

  -Igen? – vontam fel egyik szemöldököm.

  -Arra következtettem, hogy érdeklődtök egymás iránt.

  -Szerintem pedig egyszerűen csak jóban vagyunk – kortyoltam újabbat, és sürgős kényszert éreztem, hogy tereljem a témát.

*****

  A nyári szünet beálltával több szabadidőm maradt. Így úgy döntöttem, hogy a következő hét csütörtökén meglátogatom Patríciát a bevásárló központban.

Nem volt éppen hosszú látogatás. Egyrészt nem szerettem volna feltartani, bár nagyon örült a társaságomnak…, másrészt az ő másik társasága is arra ösztönzött, hogy minél kevesebb időt töltsek ott.

Egy ovális kis pultra voltak kikészítve a kóstoltatásra kínált jeges tea minták és a műanyag poharak. A két lányon sárga és narancsszínben pompázó mini ruha volt, csak, hogy látványosan képviseljék a teagyártó céget.

 Patrícia nagyon megörült nekem, amikor meglátott. Rögtön meg is kínált az epres ízesítésű fekete teából, s úgy nézett rám, akár egy mentő angyalra.

 Zizu a körmeit vizsgálgatta, a telefonjával babrált, és amikor valaki arra járt, felkínálta neki a jeges tea megkóstolásának ingyenes lehetőségét. A hangjától borsódzott a hátam. Igyekeztem figyelmen kívül hagyni őt.

  -Akkor holnap este? – kérdezte Patrícia.

  -Persze. Budapestre csak jövő héten utazom, hogy beiratkozzam a levéltárba… - grimaszoltam egyet. – Nem tudom, ki hogyan van vele… és azt a nyüzsgést nem szeretem. Néha az az érzésem, hogy bármikor leszúrhatnak a metró aluljárójában, és senkinek fel sem tűnne, csak keresztüllépnének rajtam – csóváltam a fejem. 

  -Van benne valami – bólogatott barátnőm.

  -Pat… igazán foglalkozhatnál a munkáddal. Mit fogsz majd este a kérdőíve írni? Hogy átbeszélgetted a napot? Nem barátkozhatunk egész nap – mondta és közben ránk sem nézett, csak továbbra is a telefonja érintőképernyőjén pötyögtetett valamit.

 Patrícia csak a szemeit forgatta. Láttam rajta, hogy legszívesebben elsétált volna, magára hagyva Zizut a teával. De nem tette. Bocsánatkérően rám pislogott.

 Néhány percet még maradtam, de ami a búcsúzásnál történt, attól még az én igazságérzetem is csúcs fokozatra kapcsolt…

  -Hát szia Maki! – ugrándozott látványosan lelkesedve Zizu, amikor egyszer csak egy vékony testalkatú, fekete hajú, körszakállas srác lépett oda hozzá, ő pedig szó szerint a nyakába ugorva két puszit váltott vele. – De jó, hogy itt vagy. Pedig nem is számítottam rád.

  -Tudod édesem, hogy neked bármikor – kacsintott a srác.

  -Ó, hát igen – a leányzó lopva ránk pillantott hatalmas mélybarna szemivel. – Pat, én kiveszem az ebédszünetem. Háromnegyed óra múlva itt vagyok. Remélem, addig bírni fogod. Szia – ezzel a fiatal férfiba karolva elsétált.

 Éreztem, hogy nyitva maradt a szám.

Azt sejtettem, hogy én számára terhes vagyok és nem csípte a társaságom valamilyen okból kifolyólag. De abban is biztos voltam, hogy ő sem lopta be magát a szívembe az akkori húzásával. Az érzelmi intelligencia vizsgán csúfosan megbukott volna. De semmi gond. Volt egy-két olyan vizsga az életében, amin a későbbiekben látványosabban elhasalt!"