Kedves Olvasók!
Most egy "szokásos" naplós bejegyzéssel jövök hozzátok. Örülök, hogy tetszik a regény, hogy fordulatos a történet, hogy kellőképpen fenntartja az érdeklődést, és, hogy mindenki más srácnak drukkol. Ki Ákosnak, kis pedig Krisztiánnak. Azon lepődnék meg, ha valaki Balázst favorizálná, mert ami rossz és kellemetlen emlék csak létezik férfival kapcsolatban, azt szegényre ráhúztam, kitéve annak, hogy a nők utálják. Valakinek ezt a szerepet is el kell vállalni... bocsánat :-)
Úgyhogy, most egy kis türelmet kérek Tőletek. Ugyan van még fejezet, amit publikálhatok, de szeretném egy kicsit utolérni magam, így még az is elképzelhető, hogy három-négy napot is várni kell egy újabb részre... ne haragudjatok, de nem szeretnék úgy járni, hogy publikálom-publikálom, aztán egyszer csak elfogy... és beüt az "írói áramszünet".
Most inkább a hétvégi VW találkozóról írnék a rövidke beszámolót. Igazság szerint kicsit tartottam tőle. Nem voltam a legjobb állapotban, főként lelkileg. Nem azt állítom, hogy alapjáraton annyira kiegyensúlyozott és stabil volnék, ám mostanában az "emberutálatom" kicsit fokozódott, és nem vágytam annyira társaságba. Páromnak azonban fontos volt, mert hosszú idő után végre alkalma nyílt kikapcsolódni és kicsit beszélgetni, kikapcsolódni a régi barátaival. Délután kettő, fél három körül értünk fel a Lővér kempingbe. A bográcsban már bőszen készült a gulyás, fogyott az ital, no nem éppen az alkohol, de nem is vágytam arra, hogy elveszítsem a kontrollomat. Sem arra, hogy a párom így járjon. Néhány sört megivott, szépen elosztva az alatt a néhány óra alatt, amíg ott voltunk. Koccintottunk egy volt születésnapossal vagyigyümi házi pálinkából... én szigorúan csak egy korttyal öblögettem, mert a Renault-val jöttünk, hogy se buszhoz, se máshoz ne legyünk kötve. Így volt kényelmes, ebben a melegben amúgy sem, kívántam az alkoholt. Az elveimnek azonban bemutatva, egész délután szénsavas Márka Meggyet ittam. Ne gond, egyszer még lehet bűnözni.
A gulyás délután öt órakor készült el. Bár másfél órát még merőkanalat kergetett a csapat. A legvégére már kettő is volt.
A társaságra és a hangulatra 10 pontos skálán 8-ast adok. Készült néhány fénykép, a publikusak közül hármat megmutatok,csak, hogy lássátok milyen egy találkozó, aki esetleg még nem vett részt hasonlón.
Azt hiszem igazat kell adnom páromnak, és korábban El szavainak, miszerint a VW találkozók sem olyanok már, mint hajdanán voltak. Körbejártuk a placcot, s nagy bánatomra, csupán néhány bogarat hoztak fel a kempingbe. Két évvel korábban egy egész "negyed" állt a rendelkezésükre. Most körülbelül ha 10-11-et láttam. :-(
Hm... mindegy is... jövőre felavatjuk a saját kis bogarunkat is. Remélhetőleg szüleim is feljönnek, és a szerelő is mosolyoghat mellette állva, hogy igen, ő lehelt belé életet :-)
Most azzal a három képpel búcsúzom :-)
Rotyog a gulyás :-)
Néhány Bogár a találkozóról :-)
Két Fiat módszeres szétverése, kibelezése és megalázása... ejj...
Körülbelül fél nyolcig maradtunk, utána haza kocsikáztunk, hogy lefürödjünk, átöltözzünk és becsatlakozzunk a Múzeumok éjszakájához :-) Másnap fél egykor tértem magamhoz :-) Azt hiszem kimerített a sok élmény. Ezen a héten viszont minden a kedvem szerint történik. Eldöntöttem, hogy jól fogom magam érezni. Már csak három nap (ezzel együtt) és itt a születésnapom. :-) A Csütörtök csak az enyém :-) Barátlátogatóba megyek, vásárolok, élvezem a "szabadnapom".
Ma bejelentkeztem kozmetikushoz, mert már rám fér, bár nem zavar, nem látványos a lábamon lévő szőr, azért mégiscsak kívánatosabb, ha csupasz, hosszú, selymes és napbarnított :-P
Csütörtökön körmöshöz megyek, megszabadulok a francia festés maradványaitól, és új körmöst keresek, mert vele nem voltam annyira elégedett. Majd csak megtalálom az igazit :-)
Írni is szeretnék ma. Majd ahogy időm engedi. Alakul tovább a történet a fejemben. Az előre vetíthetem, hogy még elég sok meglepetés és fordulat várható Magda életében... :-)
Szép napot kívánok!
Joyo :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése