"Fesztivál hangulat" fejezet (Ez nem az edzés helyett volt!)

"

Fesztivál hangulat

  Ahogy közelgett a Július, a város egyre inkább felbolydult. Nem, nem volt kilátásban semmiféle tüntetés, nem osztották ingyen a kenyeret és nem, nem állítottak ki a Főtérre bor szökőkutat, habár nagyon jó ötlet lett volna. Sokkal inkább a sorra kiragasztott óriás plakátok, és a Várkerület elejére kiállított légkondis kis vászonplakáttal bevont bódé borzolta a kedélyeket. Bizony, volt a városunknak egy évente megrendezett eseménye, ami jó pár éve feltette Sopront a térképre, még a külföldiek tudatában is. Ez pedig nem volt más, mint a VOLT fesztivál.

 A piros lámpánál várakozva apámmal az óriásplakáton meghirdetett előadókat szemléltük. Rengeteg kedvenc, sok új ismeretlen, és néhány nemzetközileg elismert nagy név szerepelt rajta. Abban az évben lépett fel nálunk a The Prodigy, a hírek szerint Péntek éjjel, Szombaton pedig az egyik hazai nagy előadóművész, Ákos neve ígért egész estét betöltő szórakozást.

  -Már alig várom – mondtam mosolyogva. – Négy nap non-stop szórakozás… kicsit furcsa lesz.

  -Miért? – érdeklődött apám a volántól.

  -Mert ez lesz az első olyan VOLT fesztiválom, ahol nem lesz ott az udvarlóm. Milyen furcsa lesz szabadon, kötöttségek és korlátok nélkül szórakozni. 

  -Lili mikor érkezik?

  -Szerda dél körül.

  -Izgul?

  -Mi az hogy… - vigyorogtam egyre szélesebben. A lámpa zöldre váltott, mi pedig tovább hajtottunk. – Élete első VOLTja.

  -Remélem felkészítetted, hogy belevisszük a jóba – apám itt a jó hangulatra, a házi pálinkára és a jóféle vörös borra célzott.

  -Igen, már meséltem neki néhány családi legendát… fel lesz vértezve.

*****

  Ákossal megbeszéltük egy fagyi mellett az Erzsébet kertben, hogy Szombat este ő is fellátogat, mert kíváncsi volt névrokonának új lemezbemutató koncertjére.

  -Nem is tudom… felhívjalak, vagy inkább üzenetet küldjek, amikor megérkezek? – kérdezte, mikor már leültünk a jókora Mamutfenyő gyökérzetéhez, amely kezdett a törzshelyünké válni. Bárki, bármit is mond, bár megmagyarázni nem lehetett, abban mindenki biztos volt, hogy ennek a több mint százötven éves öregnek a lábainál mindig meg lehetett nyugodni. Valami különös erő lengte körül. Ha behunytad a szemeidet, hol kék, hol pedig zöldes örvények táncoltak előtted. Csodálatos volt. Eltöprengtem a fagyit nyalva, hogy vajon hány első csók csattanhatott el azon a helyen, ahol éppen ültünk. Figyeltem Ákost, de a hangját nem hallottam. Csak érzéki szájának mozgását láttam. A külvilág pedig ez által megszűnt a számomra. Szívesen megkóstoltam volna őket újra. Még ha csak egy falatnyit is. De türelemre kellett intenem magam. Belenyaltam inkább a csokoládé fagylaltba, ami már erősen olvadásnak indult. Ki tudja mióta bámultam őt…? Azt hiszem elég sokáig…

  -Magda? Figyelsz te rám egyáltalán? – Ákos elmosolyodott.

  -Igen, persze – bólogattam.

  -És hallottad is, hogy mit kérdeztem?

  -Persze… azt, hogy… - szégyenlősen elnevettem magam. – Na jó, nem. Egy szavadra sem emlékszem.

  -Merre jártál?

Nem tudtam, hogy beismerhetem e, hogy arról ábrándoztam, hogy megcsókolom. Nem tudtam miként reagált volna. Kettőnkről az elmúlt egy hónapban nem sok szó esett. Arról viszont már annál több, hogy mióta Kata és ő már nem alkottak egy pár, érdekes módon több női hallgatója van, ha felléptek az egyetemi klubban az együttesével. Természetesen nem esett jól ez a kijelentés, és ébredezett a Zöldszemű Szörnyeteg, de igyekeztem legyűrni. Igaz, hogy semmit sem akartam elsietni, de tartottam tőle, hogy mire elérkezettnek látom az időt, hogy cselekedjek, már régen fürtökben fognak rajta lógni a nők. És nem voltam biztos benne, hogy volna esélyem ellenük.

  -Csak elbambultam – mondtam végül. – Mit volt a kérdés?

  -Annyi, hogy Szombaton felhívjalak, vagy üzenetet küldjek?

  -Csörgess meg, én pedig megírom, hogy hol állunk Lilivel.

Ebben megegyeztünk, gondoltam, s tovább fagylaltoztunk. Talán csak a nyár volt rám ilyen hatással, vagy az a több mint fél év testi szerelem nélkül, de már csak a teste közelségétől is összeszorította a vágy az alhasamat. Mégpedig olyan fájdalmas intenzitással, hogy zokogni szerettem volna. Sosem hittem volna, hogy lesz férfi, aki ilyen elemi erővel bír hatni az ősi ösztöneimre, melyek a fajfenntartást hivatottak szolgálni. És tessék! Az az ember volt az, akit akkor már kilenc éve ismertem, és jó barátság fűzött hozzá.

*****

 Szerda délben már a vasútállomáson várakoztam. Különös. Amikor begördültek a vonatok, olyanná vált a látkép, mintha egy színes, több zenei stílust összefogó emberi massza támadta volna meg a szülővárosomat. Az invázió megkezdődött! Punkok, rockerek, rasztafárik, retrósok, alternatív stílust űzők … volt ott felnyírt haj, különböző tarajok a szivárvány minden színében, láncok, bakancsok, hatalmas hátitáskák, sátrak, sörös rekeszek, polifónok, nagy képernyős napszemüvegek, szalmakalapok, strandpapucsok és Jamaika partjait idéző színes horgolt sapkák. Hömpölygött elő az aluljáróból a voltosok tömege. Csak a barátnőmet nem láttam sehol. Jobbnak láttam, ha felállok az egyik padra, s miközben telefonon felhívtam, a sokaságot pásztáztam. Hamarosan egy „jövök már!” után megpillantottam az ismerős szőke alakot, miközben az üvegajtón túlról sodródott felém a többiekkel együtt.  Leugrottam a padról, megöletem.

  -Milyen volt az utad?

Lili körbenézett a színes seregen és elvigyorintotta magát. – Hüm… eléggé érdekes. Kíváncsi leszek erre a fesztiválra.

  -Na látod, erre én is.

  -Mire gondolsz? – kérdezte Lili miközben elindultunk a városban, hogy nálunk lepakolhassunk. Fél órára laktunk a vasútállomástól, de barátnőmnek is jót tett egy kis séta négy órás vonatozgatás után.

  -Első alkalom, hogy Balázs nélkül megyek fel – vontam vállat.

  -És tartasz attól, hogy esetleg ő is ott lesz?

  -Eltaláltad.

  -Rá se bassz – legyintett Lili. – Nem sokat árthat, főként, ha velem vagy. Most legalább megnézem élőben is ezt a hírhedt Varga Balázst, már ha összefutunk.

  -Hidd el, hogy nem áll szándékomban keresni őt a tömegben, csak hát… - mélyet sóhajtottam. – Mivel a zenei érdeklődésünk hasonló, így nagy rá az esély, hogy összefutunk.

  -Jó, oké, én sem fogok kutatni, de azért, ha mégis belebotlunk… kérlek, az éles eszközöket tedd el a kezem ügyéből…

Ezen felnevettem, s tovább folytattuk utunkat a lakótelep felé.

*****

  Fürdés, átöltözés, bérlet ellenőrzés, buszozás várt ránk. Négy órakor kezdődött az első érdemleges koncert, de még a karszalagjainkat is ki kellett váltanunk. Ez azt jelentette, hogy még vagy egy órát araszolgattunk valamelyik sorban a hat közül. Rám lett bízva szüleimé is, így még eléjük is ki kellett mennünk este hétkor, mire odaértek a főbejárathoz.

  A zene már messziről üvöltött, lassan haladt a sor befelé, közben a tagbaszakadt biztonsági őrök átkutatták a csomagokat és az embereket is.

  -Szúró, vágó, lőfegyver, drog vagy alkohol van nálad? – meredt rám a kopasz, széles vállú fickó a kordon másik oldaláról, amikor sorra kerültem.

  -N… nem – nyögtem, pedig legszívesebben azt feleltem volna, hogy „igen, ebben a sorrendben”. De a tekintetétől egy pillanat alatt meghűlt bennem a vér.

Még felületesen átkutatott, megmarkolászta a tarisznyámat, Lilit ugyan ez az inzultus érte, majd beljebb haladtunk a fesztivál területére.  

 A Sors valamiért megorrolhatott rám, mert amint megálltunk a biztonsági szolgálat sátra mellett, hogy Lili leellenőrizze, hogy valóban mindent magával hozott-e, az én tekintetem egy pillanatra megakadt az araszoló tömegen. Erna és Barbi beszélgettek éppen egymással, majd Erna hátrafelé intézett néhány szót. Nem kellett volna tovább kíváncsiskodnom. Csak egy villanás volt, de éppen elég ahhoz, hogy a gyomrom apró izomcsomóvá zsugorodjon. Elkaptam a fejem és inkább a mellettünk lévő fehér sátor tartalmát nézegettem. Egy percre el is feledkeztem a magam kis mini-pokláról, ugyanis odabent méretes láncok, szöges karkötők és nyakörv szerű nyakbavalók, baseballütők, lefoglalt szeszes italok sorakoztak. Nyeltem egyet, s hálát adtam a biztonsági szolgálatért. És van, aki ilyen dolgokkal felszerelkezve jár-kel nap, mint nap az utcán?

  -Mehetünk? – kérdeztem kicsit sürgető hangon, mert a szemem sarkából érzékeltem, hogy lassan sorra kerülnek, s valahogy nem vágytam a találkozásra. Butaság tudom, de megalázónak éreztem volna, pláne, mert ők túlerőben voltak. Semmi kedvem sem volt a lenéző, bíráló tekintetekre. Pláne jogtalanul.

  -Persze. Mi ilyen sürgős? Be vagy sózva?

  -Mondhatjuk.

  -Mi van?

  -Csak gyere, és mindent elmondok – finoman karon fogtam, s amennyire lehetett, büszke tartással, lassan elsétáltunk, ám közben még barátnőm is érezte, hogy remeg a testem az idegtől.

Felvonta egyik szemöldökét, s mikor a bazársorra értünk, ő kérdőn rám pillantott. De azt hiszem ismert már annyira, hogy olvasott a jeleimből.

  -Láttad őket – ez nem kérdés volt, inkább kijelentés. Én bólintottam, s első utunk, barátnőm bölcs meglátása alapján a pálinkaház volt, hogy némi bátorságon öntsön belém.

*****

  Már a második négy centes ágyas meggyet gurítottam le a torkomon, mire a szervezetem megnyugodott. Nézegettem a kis műanyag pohár alját és mélyet sóhajtottam.

  -Ez orvosi eset – csóválta a fejét Lili.

  -Tudom. Megmondom őszintén, hogy fogalmam sincs, hogy miért reagál így a testem, ha csupán a gyanú is felmerül, hogy összefutok vele. Valamiért egy páni félelem uralkodik el rajtam abban a szent minutumban, s a szervezetem úgy reagál, mintha életveszélyben volnék - magyaráztam. A pálinka valóban segített. Nem hiába mondták azt a nagy öregek, hogy „Amit a pálinka nem gyógyít meg, az gyógyíthatatlan!” – Mármint… rengeteg adrenalint termel, az izmaim pattanásig feszülnek, mintha menekülésre készülnék, a szívem pedig szaporán ver. Meg is van… - világosodtam meg a következő kör pálinkát kikérve. – Beindul a menekülési ösztön.

 Lili még mindig a fejét csóválta, s kicsit jobban a fabódé felé fordult.

  -Furcsán működsz. Mármint… csak azért nem tudom mindezt megérteni, mert még sosem voltam hasonló helyzetben. Ha szakítottunk valakivel, még ha nem is éppen a legszebb módon, sosem éreztem késztetést, hogy beugorjak egy kapualjba, ha jött velem szembe az utcán.

  -Nem is kívánom, hogy megtapasztald. Ezt még az ellenségemnek sem kívánom – öntöttem a számba a pálinka felét.

  -Még Veronikának sem?

Megcsóváltam a fejem. Lili értetlenkedett, én pedig rögtön meg is magyaráztam.

  -Azért, mert a Karma kerekei így is-úgyis forognak. Törvényszerű, hogy valami hasonlót meg fog tapasztalni, anélkül, hogy nekem bármi közöm is volna hozzá.

 Ez volt a végszó. Mi letelepedtünk a bazársor előtti fűvel borított kis részre, ahol már többen ejtőztek két koncert között. Mi is a Csík zenekart vártuk, nem is beszélve az esti Kispál és a Borzról, ami azért számomra veszélyes terület volt, hiszen még Ő szerettette meg vele. Résen kellett lennem, hogy elkerüljük egymást.

 Éppen egy dobozos sört iszogatva beszélgettünk a napsütésben, mikor is a semmiből egy alak ült le mellénk a pázsitra, s vágódott hanyatt ugyan azzal a lendülettel. Bár művészi módon, a kezében tartott műanyag korsót sikerült úgy megtartania, hogy egy csepp sör, annyi sem löttyent ki belőle. Két szemöldököm felszaladt a hajamig. Mind a ketten végignéztünk a nyurga férfitesten. Lili is felvonta a szemöldökét „Ez meg ki a franc?” arckifejezés kíséretében.

  -Szijjja Magda – ült fel és vigyorgott rám a szőke férfi.

  -Szia Krisztián. Nem gondoltam volna, hogy összefutunk. Nem mondtad, hogy jössz a VOLTra.

  -Kérsz? – nyújtotta felém a korsót.

  -Nem, köszi, van sajátom. De bemutatom az egyik legjobb barátnőmet. Ő Havasi Lili.

  -Hello… Nemes Krisztián – nyújtotta kezét feléje a férfi. Lili pici keze szinte elveszett a lapát tenyérben. De Krisztián nem sokat foglalkozott barátnőmmel. Átölelte fél kézzel a vállaimat és kicsit megszorongatott. – Úgy örülök, hogy itt vagy. Régen láttalak.

  -Szerintem pedig nem is olyan régen találkoztunk a boltban – vigyorogtam rá. Tisztában voltam vele, hogy részeg, és a részeg emberek mindent eltúloznak. Ekkor odahúzott magához és egy cuppanós csókot nyomott a halántékomra. Lili csak kajánul vigyorgott, én pedig zavarba jöttem. – Nagyon csípem ám ezt a csajt! – szorongatott meg újra.

  -Igen, azt látom – bólogatott szőke barátnőm és újabbat kortyolt a sörbe.

  -Már mindenütt kerestelek – tántorgott oda hozzánk Marcell. Ő sem tűnt éppen szomjasnak. – Mindjárt kezdődik a Lord koncert. Gyere már. Szia Magda – integetett felém vigyorogva. – Ez a pasi váltig állította, hogy téged látott a bazársoron nézelődni. De nem hittem neki. „Biztosan csak a szemeid csaltak meg”, mondtam neki, mert mindenhol téged lát, de ezek szerint most igaza volt. Egész nap téged keres. Szia, Marci vagyok – nyújtott kezet Lilinek.

  -Lili, szia.  

  -Menni kéne haver – sürgette Marci Krisztiánt.

  -Velünk jöttök? – kérdezte a szőke férfi, s volt egy olyan gyanúm, hogy nem szívesen engedett volna el, ugyanis még mindig ölelt.

  -Igazából hamarosan kezdődik a Csík zenekar koncertje. Mi arra jöttünk – mondtam.

  -Kár – sóhajtott Krisztián. Elfogadta Marci kezét, aki talpra segítette. – Később összefuthatnánk – emelte felénk a poharát.

  -Rendben. Még biztosan össze fogunk futni – bólogattam, s mikor eltűntek a tömegben, mély sóhaj szakadt fel a mellkasomból.

  -Ki volt ez a helyes srác? – kíváncsiskodott Lili. – Róla még sosem beszéltél. Pedig szemmel láthatóan odáig meg vissza van érted.

 Összeráncoltam a homlokom.

  -Ne beszélj zöldeket – tiltakoztam. – Krisztiánnal jóban vagyunk, de egyikünk sem lépné ezt túl. Én nem akarok tíz évvel idősebbel kikezdeni, ő pedig nyílván nem kezdene az egyik haverja lányával. Ennyi. Kész.

  -Nem mondod, hogy tíz év van köztetek? – kerekedtek ki Lili zöld szemei.

  -De igen.

  -Hüm… én huszonnyolcnak tippeltem volna maximum… ilyet… de szerintem ő azért szívesen kikezdene veled.

 Megcsóváltam a fejem. – Ugyan. Egy szépen kialakuló barátságot, egy olyan férfival, akire valóban számíthatok, nem fogok felrúgni csak azért, hogy lefeküdjek vele, kiderüljön, hogy nem működik, aztán utána még barátok sem lehetünk. Felejtsd el most.

  -Te pedig most meg ne fordulj – mondta halkan Lili, miközben mereven a hátam mögé nézett.

  -Miért?

  -Itt állnak nem messze tőlünk.

Éreztem, hogy a szervezetem ismét felbolydult a hír hallatán.

  -Talán ők nem vettek észre.

  -Nem, szerintem sem – csóválta a fejét barátnőm. – Ahhoz túlságosan is lazának tűnnek.

  -Hogy néz ki?

  -Fesztelennek tűnik. Éppen sörözget. Fekete póló és sötét farmernadrág. Nincs rajta szemüveg.

Felvontam egyik szemöldököm… - Mármint Veronika…

  -Jaaa… - Lili vállat vont. – Igazág szerint illik hozzá. Mármint – javította magát, mikor látta, hogy meglepődöm. - … ugyan olyan ő nőben, mint Balázs férfiban. Felejthető. Fekete pólót visel, hozzá fekete bő farmer nadrág és fekete sportcipő.

  -Nos… ez még viszonylag megfelel a VOLT fesztiválra, könnyen elvegyül – vontam vállat.

  -Igen ám de… mindegy is… majd megnézed magad. Mindjárt elmennek mögülünk – biccentett óvatosan barátnőm.

 Vártam egy kicsit, s mikor biztonságos távolságba értek, óvatosan arra fordultam. Kicsit szíven ütött a látvány, hogy kéz a kézben sétáltak a Rock Aréna irányába. Bár igaza volt Lilinek. Veronika könyörtelenül pofán csapta az összképet azzal, hogy a fekete farmer fölé a derekára kötött egy rikítóan pink színű batikolt strand miniszoknyát. Az agyam nehezen fogadta be a látványt, s ennek nem az elfogyasztott alkohol mennyiség volt az elsődleges oka.

  -Ez aztán ízlésficam! – szisszent Lili.

  -Mégis mire gondolsz? - kérdeztem, bár sejtettem a választ.

  -Hogy bírta azt a szoknyát felhúzni?! Akkora segge lett tőle, akár egy lipicai lónak!

  -Lehet, hogy ő így érzi jól magát – vontam vállat.

  -Akkor három dolog lehetséges. Ad1; hatalmas önbizalma van. Ad2; nincs önkritikája. Hmmm…

  -És mi a harmadik megoldás?

  -Hogy nincs tükör a környéken – morogta Lili. – Bakker. Hogy bírt erre a nőre lecserélni?

Ezt már nem bírtam tovább, a sörös dobozt a számhoz emelve felnevettem.

 De igaza volt Lilinek. Veronka amúgy is széles csípőjét még szélesebbé tette az a rosszul megválasztott kiegészítő. (Hogy finoman és cenzúrázottan fogalmazzak.)

Aznapra ügyesek voltunk, és többször nem találkoztunk velük. Hála annak a hatvanezer embernek, akik fent múlatták az idejüket a koncerteken éjfélig, mikor mi magunk is megfáradtunk annyira, hogy a szüleimet még fent hagyva, elindultunk hazafelé a kempingből. S azért imádkoztam, hogy semmiféle kellemetlen szituációba ne keveredjek Balázsék miatt a hátralévő három napban!"